Oni
4.rész
Sziasztok.:)
Mint mondtam, ez az első olyan ficim, amit publikáltam, ezért a lehető legjobbra szeretném és fogom is megírni a további részeket. Építő jellegű kritikákat nagyon szívesen elfogadok. Remélem, hogy a legtöbb embernek elnyeri a tetszését ez a történet. De nem is szaporítom a szót, mindenkinek jó olvasást, és nagyon köszönöm, ha elolvasod.:)
~
Baekhyun nem úgy fogadta a dolgot, ahogyan Chanyeol azt elképzelte.
Barátja nagyon mérges volt, hogy csak most osztja meg vele barátja ezt az igencsak jelentékteljes dolgot.
Baekhyun egy ideig hallgatott, próbálta rendezni a gondolatait, azon tanakodott, hogy mégis mit mondhatna erre, de Chanyeol megelőzte.
-Most meg mi lett veled?
Szólalj már meg, megijesztesz.
-Chanyeol, te normális vagy?
Egyrészt, ez hatalmas kockázattal jár, másrészt meg, miért csak most vagy hajnandó közölni velem ezt, miután rákérdeztem?-Fakadt ki Baek.
Chanyeol elmondta barátjának, hogy a lány egy távoli rokona uralkodott Chanyeol előtt, de őt száműzték az emberek közé, ezért az egyetlen olyan démonra bízta a birodalmat, akihez ugyan távoli, de rokoni kapcsolat fűzi, Jiminre.
Chanyeol volt az, akit a korábbi uralkodó megbízott azzal, hogy keresse meg a lányt, és segítsen neki irányítani a birodalmat, ám Chanyeol nem egészen pontosan így cselekedett. Magát nevezte ki új uralkodónak, mondván, hogy rá bízták ezt a feladatot, a lányt pedig megkerestette, és ide hozatta, hogy ő és a száműzött rokonja ne találkozzanak abban a világban.
-És mit teszel ha kiderül?-Kérdezte Baekhyun, aggódó hangon.
Őszintén aggódott barátjáért, azonban még kissé nehesztelt rá a meggondolatlan cselekvés, és a titkolózás miatt.
-Ugyan már, mégis hogyan derülhetne ez ki?-Kérdezett vissza barátja, cinikus hangnemben.
-És miért száműzték Xiumint?-Tért el a választól Baekhyun.
-Állítólag ő ölte meg az előtte uralkodót, hogy korábban hatalomra jusson.-Vont vállat Chanyeol.
-Ez nem igaz, én biztosíthatom.
Ki volt az, aki száműzte?
-Szerinted?Mivel az uralkodó halott volt, ő pedig nemhogy az ártatlanságát, de a bünösségét sem tudta volna bebizonyítani, ezért véglek el kellett hagynia minket. Tiltakozni akartam, de egyedül kevés lettem volna, a többiek pedig mindannyian hittek abban, hogy ő tette, ezért mennie kell.
-Chanyeol..n-nem ő volt az.
-Honnan tudod?-Meredt kíváncsian Baekhyunra a fiú.
-Huh?Baekhyun?Te mit titkolsz előlem?Mondd már.-Sürgette Chan.
-Figyelj Chanyeol, nem kéne ezt elmondanom, hiszen ígétet tettem, egy immáron halott embernek.
Tudod, hogy ennek mekkora jelentőssége van, Chanyeol?
A barátian indult beszélgetésből kissebb vita kezdeményeződött, amit mindkét fiú egyre jobban fokozott.
Chanyeolt idegesítette barátja viselkedése, nem értette miért mérges rá azért mert nem szólt neki korábban a dologról, hiszen Baekhyun is ezt tette.
-Hajlandó vagyok elmondani, de idefigyelj Chan, ha ez után bármi hülyeséget mersz csinálni, én nem állok jót magamért.-Adta meg magát Baekhyun.
-Mégis mire gondolsz?
-Óh, tudod te azt nagyon jól Chan.
-Inkább csak mondd, hogy mit nem mondtál el eddig.-Utasította Chanyeol.
-A Xiumin előtti uralkodónk, Choi és én, egészen közeli barátságban voltunk egymással. Nagyon sokat jártam le ide hozzá, mikor még ő töltöttd be a posztod, sokat segítettünk egymásnak, hiszen Choinak nem volt valami könnyű élete, hiába hitte azt mindenki.
Szörnyen magányos volt, gyakorlatilag rajtam kívül senkine sem volt, érted Chan?Senkije.
Ezt annyira elszomorító volt látni.
De egy nap Choi megismerkedett egy gyönyörű tündérlánnyal, és természetesen azonnal beleszeretett.
Közel egy évig udvarolt a lánynak, mire szerelmük beteljesedett.
Ezután elválaszthatatlan szerelmesek lettek, de ezt rajtam és rajtuk kívül nem sokan tudták. Egyre kevesebet igényelte a társaságomat, amit nem bántam, hiszen végtelenül örültem a kettejük boldogságának. Egy nap Choi ismét hivatott, és elmondta, hogy megkéri a lány kezét, hogy a felesége és ezálltal a királynője is legyen. Nagyon szerelmes volt, és éppen ugyanolyan vak is.
Azon az éjszakán a lány visszautasította, mondván, hogy más férfit szeret, és Choi csak egy kaland volt számára. Azután Choi végleg összeomlott, még sosem láttam olyannak azelőtt, pedig nem ő volt a világ legboldogabb embere, nekem elhiheted. Egy este közölte velem, hogy végezni akar magával, de én azt hittem, hogy ezt csak elkeseredettségében mondja.
Valóban megölte magát...Habár nem voltam ott, de a nekem szánt búcsú levelére hónapokkal később találtam rá. Kizártnak tartom, hogy Xiumin megelőzte volna, ebben biztos vagyok.-Fejezte be Baekhyun, lesütött fejjel. Nagyon megrázta őt egykori barátja halála, hibásnak érezte magát, mert úgy gondolta, hogy ha jobban odafigyel, akár meg is előzhette volna az eseményt.
Chanyeol nem akarta megdorgálni a fiút, amiért sosem mesélt egykori uralkodójukkal való kapcsolatától, hiszen ő is látta, hogy legjobb barátját mennyire megviselték a történtek, és hogy nem akarta felszaggatni a múlt sebeit, de muszáj volt még többet megtudnie erről,
ezért félve, de rákérdezett.
-Baek, mondd csak, ha ennyire közel állttok egymáshoz, akkor miért nem rád hagyta a birodalom irányítását?
Hiszen te nagyon felelősségteljes vagy, ha nem segítesz nekem, akkor nagyon sok dolgok elhibázok.-Mondta barátjának, majd kedvesen rámosolygott, de Baek ezt nem láthatta, hiszen továbbra is a lefele szegezte tekintetét, ez Chanyeolt cselekvésre ösztönözte.
Odament a fiúhoz, leguggolt elé, és az álla segítségél rá magára irányította Barkhyun tekintetét.
A fiú szeme könnyektől csillogot, amit barátja fájó szívvel nézett, ezért magához ölelte a fiú kis testét, majd feje búbját egy aprócska puszival ajándékozta meg.
-Xiumin a testvére volt.-Bukott ki a válasz Baekhyunból.
Chanyeol szemei azonnal a kitágultak, és azonnal kiszabadult barátja öleléséből, hogy a szemébe tudjon nézni.
-Mégis hogy a...-Kezdett bele Chanyeol.
-Nem volt valmi fényes a kettejük kapcsolata, ezért feltételezhette néhány ember, hogy valóban ő ölte meg testvérét. Nagyon kevesen tudták, hogy ők ketten testvérek.
Neharagudj Chan, én nem akartam eltitkolni, de egyszerűen képtelen voltam beszélni róla.-Vágott barátja szavába Baekhyun.
-Semmi gond Baek, mindketten hibáztunk. Nyugodj meg szépen, és ha gondolod, akkor beszélj Kaival, hiszen ő hozta ide Jimint, biztosan többet tud róla, mint én.
-Köszönöm Chan.
Akkor nem is tartalak fel, látom, hogy rengeteg dolgod van, vagy szükséged van esetleg segítségre?
-Azthiszem boldogulni fogok, menj csak nyugodtan.-Bíztatta Chanyeol a fiút. Ennek eredményeképp Baekhyun útnak indult, de Kai helyett azonnal Jimin szobája felé vette az irányt.
Óvatosan, hangtalanul nyitott be, hiszen nem tudta, hogy a lány alszik-e még.
A lányt még túl fiatalnak fondolta ahhoz, hogy itt legyen, sajnálta őt, amiért ilyen gyorsan végetért neki az eddigi élete.
Ebben a világban mindenki  születése óta itt élt, ezért senkinek nem kellett azon átmennie, amin a lánynak..
Baekhyun éppen ezért sajnálta, hiszen nem tudta átérezni a dolgot.
Kisvártatva Jongin jelent meg a fiú mellett, telepatikus erejét használva, amitől Baekhyun gyakran megijedt.
-Mit csinálsz itt?-kérdezte a szőke, furcsa pillantásokat mérve Baekra.
-Tudod, Jimin nemrég aludt el, de azelőtt nagyon nyugtalan volt, alig tudtam megmyugtatni..és azt is mondta, hogy nagyjából egy órája eszméletét vesztette...Aggódom érte.-mondta a fiú, cipője orrát bámulva.
-Történt vele valami?
-Mikor bementem hozzá hangosan zologott. Az előzményeket nem tudom, nem igazán akart róla beszélni.
A fiú szavai hallatán Jongin aggódni kezdett a lányért, és minden áron meg akarta tudni, hogy mi történhetett, amiért a lány sírni kezdett. Kaiban felmerült a gondolat, hogy az ittléte miatt folyatta könnyeit a lány, de egyáltalán nem volt biztos benne, ezért minnél hamarabb beszélni akart a vele erről.
-Beszélek vele.-Mondta Kai, és az ajtó felé indult, de Baekhyun az útját állta.
-Figyelj Kai, én már előtted itt voltam, és az is én voltam, aki megvígasztalta, ezért szerintem most nekem kelenne beszélni vele.
-Szerintem meg nem. Chan engem rendelt Jimin mellé, mint védelmező, ezért az én feladatom, hogy kiderítsem mi történt vele.-Válaszolt Kai elszántan.
Mindkét fiú segíteni akart a lányon, de egyikőjüknek sem állt szándékában, hogy osztozzon ezen a feladaton a másikkal.
Baekhun dühösen lökte arrébb az előtte állót, majd benyitott a lány szobájába. Ébren volt, az arca kissé puffadt volt, a szemei piros árnyalatban csillogtak, ami arról árulkodott, hogy nem pihente ki magát kellőképpen. Kíváncsi tekintettel fürkészte Baekhyun minden mozdulatát.
Ekkor a semmiből egy kéz nyúlt Baekhyun válláért, és nagy erővel hátrébb húzta az ajtóban ácsorgót.
Baekhyun nem akart engedni Kainak, ő akart a lány mellett lenni.
A két fiú szemben állt egymással, de egyikőjük sem mozdult, mindketten azt várták, hogy a másik lépjen.
-El kéne menned.-Mondta Baekhyun feszülten. Mérges volt Kaira.
-Na ne nevettess, szerintem kettőnk közül nem én vagyok az, akinek most máshol van a helye.
-Ugye tudod Kai, hogy Chanyeollal nagyon jó barátok vagyunk? Bármikor elintézhetem, hogy ne te legyél Jimin védő démona.-fenyegetőzött Baekhyun.
-Csakugyan? Akkor miért nem téged küldött az emberek közé, hogy ide hozdd őt? Vagy miért nem téged nevezett ki védelmezőnek?-Nevetett fel Kai.
Baekhyun csendben figyelte, ahogy az előtte álló arckifejzése megváltozik, és ez egyre jobban dühítette.
Jobb kezét ökölbe szorította, majd szépen lassan emelni kezdte, mikor már úgy gondolta, hogy megfelelő magasságban van, Kai jobb arccsontjára ütött vele, amitől Kai megszédült, de nem adta fel.
Viszonozta az ütést, Baekhyun szemét találta el, biztosra vehette, hogy ez nyomot fog hagyni, ezért ő is nyomot akart hagyni Kainak.
Már ismét ütött volna a fiú felé, mikor egy aprócska, puha kéz fonódott csuklójára.
-Fiúk, elég volt.-Mondta a lány halnak, bátortalanul.
A két fiú nem szólt semmit, csak egymást bámulták, mintha megbánták volna, amit tettek.
Korábban még sosem fordult elő, hogy ők ketten bántották volna egymást.
Baekhyun némi idő után megfordult, és Jimin ölelésében keresett vigaszt.
Kai nem ellenkezett, csak nézte őket, és várt. Várta, hogy Jimin viszonozza-e Baekhyun ölelését, de Kai bánatára ez pár másodperc múltával meg is történt.
Kai nem akart bele avatkozni, ezért lassan és hangtalanul elsétált.

Oni
3.rész
Baekhyun fülét hangos zokogás zaja ütötte meg, ezért jó lelke arra vezérelte, hogy felkeresse a hang forrását. A folyosóra kilépve a fiúnak rossz érzése támadt, mintha rosszul cselekedne, ám ezt a gondolatot gyorsan eltemette és tovább ált.
Egykori barátja ajtaját megpillantva egy új nevet vélt felfedezni rajta, miszerint a szoba más tulajdonába került. Ezután Baekhyunt 2dolog is motiválta ahoz, hogy belépjen a szobába.
 Egyrészt az, hogy kiderítse ki az újonc, aki barátja helyébe lépett másrészt az, hogy megtudja miért zokog ilyen keservesen.
Óvatosan nyitotta ki a nagy, fehér ajtót, majd a látványtól megtorpant, és az ajtófélfának támaszkodva időzött egy darabig.
A lány gyönyörű volt, ami Baekhyun számára szokatlannak bizonyult, hiszem az ittlévő nők többsége boszorkány. Valami különöset érzett a lányban, de ő maga sem tudta megmagyarázni, hogy pontosan mit.
Gondolatait hátrahagyva lépett a lány mellé, majd leült és egy hirtelen jött ötlet által karjai közé zárta a lányt, hogy megnyugtassa.
Baekhyunnak erősödött a korábbi rossz érzése, de ismét nem foglalkozott vele. Miután megnyugtatta a lányt, udvariasan bemutatkozott neki, amit Jimin viszonzott.
Mikor egymás szemébe pillantottak, Baekhyun csodálva nézte a még mindig karjaiban lévő lányt. Sosem érzett még ilyet, ami egyszerre boldogította és megrénisztette, hiszen újra feltámadt az a bizonyos rossz érzése, amit eddig próbált elnyomni, ám ez sikertelennek bizonyult, ezért a lányt ölelő karjait ölébe helyezte, majd bámulni kezdte azokat, mintha jelenleg az lenne a legérdekesebb dolog a földön számára.
Mikor a lány közölte vele, hogy pihenésre van szüksége Baekhyun megértően reagált, de nem mozdult a lány mellől. Figyelemmel kísérte, ahogy mellőle a védelmet nyújtó takaró alá fekszik. Baekhyun mosolyogva nézte, ahogy a lány édesdeden alszik, majd gondolkozni kezdett, hogy mi okozhatta számára azt a különös rossz érzést, de minden próbálkozása kudarcba fulladt, ezért eldöntötte, hogy megkeresi Chanyeolt, hogy többet tudjon meg a lányról. Nem szívesen, de Baekhyun otthagyta az alvó Jimint, és egyenesen Chanyeol szobája felé vette az irányt.
Mint mindig, most sem kopogtatott, csak berontott a szobába, hiszen megtehette, Chanyeollal nagyon erős baráti kapcsolatuk volt.
Az éppen betoppanó fiúra két pár kíváncsi tekintet szegeződött.
Kai, a lány védelmezője éppen indulni készült, ezért amilyen gyorsan csak tudta, szó nélkül elhagyta a termet, Baekhyun furcsán nézte a fiú távozó alakját, de amint az ajtó csukódott ismét Chanyeolra koncentrált és arra, amiért jött.
-Nocsak, szia Baek, mi szél hozott?-Kérdezte barátságos hangon Chanyeol.
-Szia Chan. Van itt egy új lány, Jimin, mondanál róla valamit?
A fiú kérdése hallatán barátja a szemöldökét ráncolta.
-Miért érdekel Baek?-Tette fel a kérdést barátjának, semleges hangon.
-Csak...A szobámban gyakoroltam a múltkori varázslatot, amit együtt csináltunk, de nekem nem igazán ment, és akkor egyszer csak hangos zokogásra lettem figyelmes, aminek a hangforrása Jimin volt.-Regélte Baek barátjának.
-Micsoda?Miért sírt?-Kérdezte Chanyeol, és az arckifejezése teljesen megváltozott. Őszintén érdekelte a lány problémája.
-Nem tudom Chan, én próbáltam kiszedni belőle, de azt hiszem, hogy még nem áll készen arra, hogy beszéljen róla.
Baek szavai hallatán Chan erőteljesen gondolkozni kezdett.
Vajon neki elmondaná a lány, hogy mi történt vele? Hiszen nagyon mogorva volt vele.
-Mit gondolsz, nekem elmondaná?
-Fogalmam sincs Chan, senmit nem tudok erről a lányról, éppen ezért fordultam hozzád segítségért, de most úgy tűnik, hogy neked is arra lenne szükséged.
-Ugyan már, nekem semmi bajom.
Inkább helyezd magad kényelembe, mert most hosszú történet vár rád, Baek.-Mondta Chanyeol komoly arccal, ami barátja társaságában meglehetősen szokatlan volt.
Baekhyun nagyot sóhajtott megkönyebültségében, hiszen tartott attól, hogy Chanyeol nem jó szemmel fogja nézni azt, hogy Jiminnél járt.
Úgy döntött, hogy nem mesél barátjának a különös megérzéseiről, ahogyan arról sem, hogy milyen hatást keltett benne a lány megismerése. Ahogyan ezt végiggondolta, gondolatait a lány felé terelte. Érdekelte az, hogy vajon tényleg jobban érzi-e magát, és remélte, hogy a lehető legjobban megismerheti. Úgy érezte, hogy mindent tudni akar a lányról, és elhatározta azt is, hogy a Chanyeollal való beszélgetése után mindenképp meglátogatja, és beszél vele.
-Baek, figyelsz te rám?
Gondolataiból barátja hangja keltette ki, és aggodó tekintete.
-Persze, mondd csak, hallgatlak.-Válaszolta Baekhyun, és próbálta minden figyelmét a barátjára öszpontosítani.
-Jimin egy nagyon fontos ember a mi világunkban...-Kezdett bele Chan.
-Ezt meg hogy érted?-Kérdezte barátja.
-Olyan dolgot fogok veled megosztani, amit senkinek, semmilyen esetben nem adhatsz át, különben hatalmas bajban leszek.-Mondta határozottan Chanyeol.
Baekhyun még sosem látta őt ilyen komolynak, egészen ezidáig, ezért a lehető legkomolyabban vette barátja kérését.
-Úgy lesz, igérem, csak kérlek, mondj már valamit Chan, mert megőrülök.
-Akkor jól figyelj rám, ne úgy mint az előbb.

Oni
2.rész
Megrémülve bámultam a velem szemben ülő férfi arcát, nagyon szép, tiszta arca volt, szép nagy, mogyoróbarna szemén tekintetem megállapodott, és mintha nem én irányítanám, nem mozdult.
Mosolygott, valamilyen okból nagyon örült az érkezésemnek, ami az edddiginél is kíváncsibbá tett.
Szemem sarkából Kait figyeltem, aki szintúgy a velünk szemben lévőt ajándékozta meg tekintetével.
-Jézusom, most bejöttök, vagy mi?
Szólalt meg a férfi, pár perces csend után, amivel elérte azt, hogy Kai elvezessen az ülő alkalmatossághoz.
Miután a férfi megbizonyosodott arról, hogy már helyet foglaltunk, szóra nyitotta a száját, de egyenlőre még semmit nem mondott, kisvártatva, némi habozás után végül megszólalt.
-Kait arra utasítottam, hogy semmiféle információt ne adjon a tudtodra azzal kapcsolatban, hogy miért hoztak téged ide.
Szavai hallatán csak némán bólintottam, ezzel jelezve, hogy tudok az utasításról.
-Nagyszerű.
Öömm...szóval, mivel is kéne kezdenem.
-Talán előbb mutatkozz be.-Mondja Kai, mire a férfi csak egy grimaszt küldd válaszul.
-Chanyeol vagyok, jól jegyezd meg ezt a nevet, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem most hallod utoljára.
A felém intézett szavai után egy mosolyt próbál felvenni arcvonalaival, de a legkissebb mértékben sem minősül őszinte mosolynak.
-Nem áll szándékombam húzni az időt, minden bizonnyal te már nagyon kíváncsi vagy, én pedig nagyon elfoglalt, szóval a lényegre térek.
-Chanyeol, biztos vagy benne?-szólal meg ismét Kai.
-Fogd be Kai, tudom mit csinálok.-Parancsolt a fiúra.
-Van valami ötleted, hogy miért hoztunk ide?-Kérdezi Chanyeol.
-T-talán meg akarsz ölni?-Tettem fel a kérdést, bátortalanul, szinte suttogva.
-Mivan?-Nevetett fel Chanyeol.
-Kai, biztos vagy benne, hogy jó embert hoztál ide?
Nekem túl emberinek tűnik, nézz csak rá.-mutatott rám.
-Te is annak tűnsz, mégsem vagy az.
A személyisége  pedig nyílván eltérő, hiszen eddig emberek között élt.
Ezzel a párbeszéddel sikeresen elérték, hogy mégjobban ne értsem ezt az egész dolgot.
Túl emberi? Hiszen ők is emberek.
-Hány éves vagy?-Kérdezte hirtelen Chanyeol, merengésem közepedte, ezért kissé megijesztett.
-17. -Halk válaszomat aligha lehetett hallani, de a két fiú arckifejezéséből ítélve tökéletesen hallották.
-17évig kerestük? Jongin, jézusom.
Egyetlen nőre sem szántam még ennyi időt.
Habár Chanyeol ült, egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy jóval magasabb Kainál, és jóval gorombább is.
Ezek ketten 17éven át kerestek, engem? Mégis miért?
-Akkor, vágjunk bele.
Készen állsz?-kérdezte a magasabb.
Nem szóltam, csak bólintottam, hogy végre mondjon már valamit.
Amit ezután hallottam, nem tudtam elhinni, talán a sírás és a nevetés lett volna a legjobb reakció, egyszerre, de ehelyett csak némán figyeltem, hátha valaki felébreszt ebből a furcsa  és borzalmas álomból, de ezt senki nem tette meg.
-Szóval azt akarjátok mondani, hogy itt mindenki démon, engem is beleértve, és hogy innentől kezdve mindenkinek abban a tudatban kell tovább élnie, hogy én meghaltam?-Fakadtam ki.
-Semmi gond, az elején senki nem hisz nekünk, egészen eddig a pillanatig.
Amint elhagyták szavai Chanyeol száját, ökölbe szorította a kezét, majd mikor kinyitotta azt, és tenyerét mutatta, nem hittem a szememnek.
A fiú tenyere felett alig pár miliméterrel egy ököl nagyságú, lángoló golyó lebegett.
Néhány másodperc elteltével kezét újból ökölbe szorította, majd a láng kiszivárgott ujjai között.
A két fiú elédetten mosolygott reakcióm láttán, maj figyelni kezdtek, hátha mondok valamit, de képtelen voltam rá, ezért Chanyeol volt az, aki megszólalt.
-Kai, mutasd meg neki a szobáját.
Nagyon sóhajtva, aprólékod mozdulatokkal felállt, majd kezét nyújtotta, hogy felhúzzon, ám én még mindig Chanyeolt figyeltem, tátott szájjal, az előző produkciója miatt.
-Gyere Jimin.-Biccentett az ajtó felé Kai, majd elindult, hogy kövessem.
Hirtelen észbekaptam és eddigi helyemtől felpatanva Kai után siettem.
A nappalinak tűnő, hatalmas szobán keresztül áthaladva, egy gyönyörű, széles és hosszú lépcsősor várt ránk. Kai grimaszolva lépett fel az első lépcsőfokra, ami megmosolyogtatott.
-Mi a baj Kai?Talán lusta vagy?
-Nézzenek oda, hogy felbátorodtál.
Pedig van okod a félelemre.-Mondta, kaján mosollyal, aztán hirtelen a falnak nyommot, kezét melettem támasztotta, és a fülemhez hajolt.
-Most betojtál, igaz?-Kérdezte, majd kuncogva indult neki a lépcsőfokoknak.
Nagyot nyeltem és az ő mosolygása arra késztetett, hogy elfintorodjak.
Néhány másodperc eltelte után Kai feleszmélt, hogy nem követem, ugyanis még mindig ott álltam, ahol hagyott, a fal melett, egy tapottat sem mozdultam.
-Ennyire azért nem volt ijesztő.
Lefogadom, hogy még élvezted is.
-Mondta, és perverz mosolyt vett fel arca formája.
A szemem forgatásával reagáltam szavaira, majd elindultam melette, felfelé, gyorsan szeltük a lépcső fokokat, aminek őszintén örültem, hiszen már nagyon kíváncsi voltam az új szobámra, az eddig látottakból megítélve biztosan gyönyörű lesz.
Ebben igazam is lett.
Egy hosszú folyosóra érkeztünk, ahol rengeteg ajtó volt, kevéske sétálás után megálltunk az egyik előtt, felnéztem, és a saját nevemmel találtam szemben magam.
A hatalmas fehér ajtón, fekete írással díszelgett.
Anyám, itt minden hatalmas.
Kai a kezembe nyomott egy kulcsot, amit azonnal a zárba helyeztem, és némi szenvedés után már nyílt is.
Mindenre fel voltam készülve, legalább is azt gondoltam, de erre nem igzán lehet felkészülni.
Lassan nyitottam ki az ajtó, és ahogyan az kezdett kitárulni, vele együtt a pupilláim is kitágultak.
A falak halványrózsaszín színben díszelegtek, az ágy, valamint az íróasztal fekete színben díszelgett, egy üveg ajtót véltem felfedezni, ami annyira nagy és tiszta volt, hogy tökéletesen át lehetett rajta látni, hatalmas erkélyem van.
Tovább nézelődve egy szintén hatalmas szekrényt pillantottam meg, az ajtaján két tükörrel.
Csodálatos, mindig egy ilyen szobára vágytam.
Olyan volt a szoba, mint egy hercegnőé, nem jutottam szóhoz.
-Kai, ez...-kezdtem bele.
-Igen, tudom, gyönyörű, de bejönnél végre, vagy továbbra is ott ácsorogsz?-Vágott közbe, és elkezdett befelé sétálni.
Követtem, majd leültünk újdonsült ágyam szélére.
-Mesélj magadról.-Szólalt meg Kai.
-Mit szeretnél tudni?
-Milyen dolgokat csináltál, mielőtt ide kerültél?
-Egy lemezkiadónál, a WollimEnt.-nél voltam koreográfus.
Egyszer, gyakorlás után dalolászva indultam haza, mikor az egyik ott lévő menedzser ezt meghallota, és másnap már azok az emberek elé állított, akik ezt bírálják.
Sikerült elnyernem a tetszésüket, ezért beálltam gyakornoknak, mint szóló énekes.-Regéltem Kainak.
-Woah, ez tetszik.-Válaszolt csollogó szemekkel. Reakciója mosolyt csalt az arcomra, amit édesen viszonzott.
Gyönyörű arca volt.
-Most egy kicsit magadra hagylak, még beszélnem kell Chanyeollal, ha bármite szükséged van, nála megtalálsz.
-Menj csak, én megleszek.
Azthiszem ezek után most szükségem van egy kis egyedüllétre.
Nem válaszolt, csak mosolyogva magához ölelt, amit viszonoztam, majd ezután felállt és az ajtó irányába indult. Végig néztem alakját, ahogyan elsétált.
Anyám, még hátulról is jól néz ki.
Az ajtó csukódásának hangja rázott ki gondolataim közül, nagyot sóhajtva elfeküdtem puha ágyamon.
Hihetetlen, hogy pont velem történt ez, és az még hihetetlenebb, hogy nem bánom azt, hogy örökre el kell szakadnom a világomtól, amiben eddig éltem.
Az egyetlen dolog, ami bánt az egészben, az az, hogy ott kell hagynom az ügynökséget, és azzal együtt a fiúkat, a menedzsert, és az álmaimat.
Nagyon sok nehézségen mentem át, sokszor ötlött fel bennem, hogy öngyilkosságot kövessek el, de ha olyan szinten padlón voltam, az infinite és a menedzserem mindig felhúzott. Hihetelen, hogy abban a tudatban kell tovább élniük, hogy meghaltam. De talán jobb is így.
Eszembe jutott Sehun is, aki az utóbbi időben a legjobban megkeserítette az életemet.
Sehun a volt barátom, akivel a legelején tökéletesen alakult minden, nagyon szerettük egymást..legalább is azt gondoltam, ugyanis Sehun közel sem szeretett annyira, mint én őt. Amint megtudta, hogy nem voltam még férfival intim kapcsolatban, és hogy eszem ágában sincs neki ajándékozni az ártatlanságomat, máris másik barátnő után nézett, ami az ő esetében nem volt nehéz, mivel az iskolája nagymenő gyereke volt.
Próbáltam kitaszítani Sehun emlékeit, de annyira nem ment, hogy zokogásban törtem ki, bármennyire is akartam, nem tudtam visszafogni, hiszen nem tudtam, hogy rajtam kívül hány ember él még itt, és hogy éppen kit zavarok meg ezzel.
Keserves sírásomat még az sem tudta megállítani, hogy valaki homályos alakját fedeztem fel az ajtófélfának támaszkodva.
Lassan közeledett felém, majd leült mellém, gyengéden átkarolt, és próbált lenyugtatni.
-Héj, héj, nyugalom.-mondta lágy hangon, ami nagyon jól esett, ezért ennek eredményeként sikerült kissé megnyugodnom. Letöröltem a könycseppeket, hogy megnézhessem eddig még titkos segítőmet.
Ahogy felnéztem, két nagy, gyönyörű barna szemmel találtam szemben magam, amihez hibátlan arcvonalak és kócos barna haj társult.
-Baekhyun vagyok.-Kezdte a bemutatkozást, amivel engem is cselekvésre ösztönzött.
-Jimin.-Feleltem rekedtes hangon, majd próbáltam arcomra egy mosolyt erőltetni, ami borzalmasra sikeredett Baekhyun arckifejezéséből következtetve.
-Na és, elmondod, hogy miért sírtál?
-Egyenlőre még nem szeretnék és nem is hiszem, hogy tudok róla beszélni, de köszönöm, hogy megvígasztaltál.
-Ugyan, nincs mit.-felelte, majd rám mosolygott, ami még szebbé tette arcát.
-Baekhyun, ha nem haragszol.
Nagyon fáradt vagyok, és a fejem is fáj meg, még nincs egy órája se, hogy elájultam, de később azért beszélünk?-Tettem fel a kérdést, kissé félve a választól.
-Persze.-Bólint megértően, de nem mozdult.
Gondolom megvárja, míg ténylegesen megnyugszom, vagy legalább annyira, hogy aludni tudjak, ami sikerült is. Amint elhelyezkedtem a puha és gyönyörű, új ágyamban, a szemhéjaim egyre jobban elnehetedtek, majd végül sikeresen eludtam.

Oni-1.fejezet

Sziasztok.:)
Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket a legelső publikált ficim, továbbá egy kis apróság.
Park Jimin, aki szemszögéből a történet játszódik, nem a BTS-es Jimin, itt lány szerepet fog kapni.
Mindenkinek jó olvasást.:)


Egy szokásos nap után, a munkahelyem épületéből kilépve, azonnal telefonom és fülhallgatóm után nyúltam a táskámba, majd el indítottam a kedvenc számomat, az Infinite-től a 24hours-t. Nagyon szerettem ezt a számot, bármilyen helyzetben voltam, ez mindig fel tudott vidítani. Hatalmasnagy szerencsémre, azok az emerek közé tartozhatok, akik személyesen is ismerik a bandát. Az ő kiadójuknál indultam koreográfusként, de mára már idol gyakornok lettem, mint szóló énekes, iskolába nincs időm járni, ezért magántanulóként folytatom a tanulást, amit nem is bánok, hiszen így sokkal jobban teljesíthetek. Az elmúlt években nagyon sok olyan dolgot tanultam és tettem, ami megváltoztatta az életem. 14évesen költöztem el az alkolosita apámtól, ezért a lehető leggyorsabban önállósodnom kellett, amivel sosem volt probléma, úgyhogy nagyon könnyen ment.
Apámat azóta sem láttam, amit egyáltalán nem bántam.
Abban az évben, mikor anya meghalt, apa teljesen kezelhetetlenné vált. Ideje nagyrészét a kocsmákban töltötte, így hát, ennek hatására a munkahelyéről is kirúgták. Eleinte még csak szóban bántott, majd néha megajándékozott egy-két pofonnal, és egy idő után már mindennapossá vált. Akkor döntöttem el, hogy otthagyom őt, mikor az iskolánban megnyertem a tehetségbemutatót, az egyéni koreográfiámmal. Itt az ügynökségnél nagy szeretettel fogadtak, és már az elejétől kezdve nagyon kedvesek voltak hozzám, a menedzserem mindig úgy kezelt, mintha az ő saját lánya lennék, amiért sosem fogok tudni elég hálát adni, az Infinite az a csapat, akikhez a legszorosabb baráti kapcsolat fűz, már a kezdetektől fogva nagyon jól kijöttünk egymással, és mindig egymás mellett álltunk, mi 8-an.
Habár Myunsooval kicsit nehezebb volt a barátkozás, hiszen félénkebb, mint a többi tag, mára már vele is ugyanolyan kapcsolatban vagyok, mint a többi 6idiótával. Mindent, amit eddig elértem, nekik és a menedzsremnek köszönhetek, szerencsés vagyok, hogy ilyen emberekre leltem.

A buszmegálló felé sétáltam, ami már ki volt világítva, ugyanis késő este volt. Kabátomat összéb húztam magamon, ahogy a szél felerősödött.
A tavasz már közeledett, a nappalok általában napsütésesek voltak, de ez a hőmérséklet éjszakára mindig mínuszra változott, ezért mindig jól felöltözve jártam, hiszen általában csak késő este jutottam haza, amit a legkevésbé sem bántam, mert így egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy valóra váljon az álmom, aminek a fele már gyakorlatilag megvolt, mivel nagyon sok bandának csináltam koreográfiát, és ezáltal jópáran ismerték a nevem.
A buszmegállóba érve megálltam, majd körül néztem, és ameddig a buszt vártam az eddig hallgatott zeném véget ért, és automatikusan továbbment a Winner-Sentimental című számra.
Amint a dallam megütötte a fülemet, táncolni kezdtem rá, ilyenkor már úgyse jár erre senki. A bolgod táncikálásomat, a busz jól ismert hangja zavarta meg, azonnal abbahagytam eddigi tevékenységemet, és felszálltam a buszra. Mint mindig, most is a leghátasó üléssorra húzódtam, és folytattam a zene hallgatását, miközben az ablakon bámultam kifelé.
Szöul gyönyörű város, és egyszerűen megunhatatlan, legalábbis számomra.
Ahogy tovább figyeltem a kilátást, arra lettem figyelmes, hogy nem abba az irányba megyünk, amerre kellene, ezért arra gondoltam, hogy tájékoztatom a buszsofőrt erről.
A sofőr mellett egyetlen férfi ült.
Szőke haja még a sötét ellenére is látható volt, az arcát nem láttam, mivel háttal ült, de most nem is ez foglalkoztatott.
Amint megmozdultam, hogy felálljak és odamenjek, a szőke hajú fiú hátra fordult, és mosolyogva figyelte minden mozdulatom. Lassan álltam fel és sétáltam a busz első felébe, hogy kérdőre vonjam a vezetőt.
Mikor oda értem, a szőke továbbra is engem bámult, de nem foglalkoztam vele.
-Elnézést..-kezdtem bele.
-Miért erre megyünk?
Ez az ellenkező irány.
A sofőr nem reagált, csak az utat pásztázva vezetett tovább, ezért ismét arra késztetett, hogy én mondjak valamit.
-Héj, nem hallja? Már késő este van,  minnél hamarabb haza szeretnék érni, és ön ebben hátráltat, ugyanis ennek a busznak egyáltalán nem erre kell közlekednie.-Mondtam hangosabban de ismét nem reagált.
-Álljon meg!-Immáron ordítva mondtam neki, de ő csak a szőke fiúra nézett, mintha az ő parancsára várna.
-Figyelj Jimin, szerintem feleslegesen próbálkozol, innen már úgysem jutsz ki.-Mondta idegegesítően nagy nyugodtsággal a szőke férfi, amivel elérte, hogy megrémüljek.
Mégis ki a fenék ezek?És ez meg honnan tudja a nevem?Mit akarnak ezek tőlem?
-Te meg ki vagy?-Kérdeztem a szőkét.
-Jongin vagyok, de ne is gondolkozz rajta, biztos vagyok benne, hogy nem ismersz engem.
A becenevem Kai, így is szólíthatsz.
-Akkor te ho...-kezdtem bele.
-Mindent meg fogsz tudni, ígérem, de egyenlőre semmit sem mondhatok.
-Mit akartok tőlem?-Kérdeztem kétségbeesetten, és a félelmem egyre jobban fokozódott.
-Figyelj, már mondtam, hogy meg fogod tudni. Neharagudj, de nem szeretnék újra meghalni.
Nem reagáltam, csak leültem a lépcsőre és próbáltam magam kitalálni, hogy mi vár rám.
Talán Sehun küldte őket?
Vagy az apám?
Vagy csak egy rossz tréfa a fiúk részéről?
Semmi értelmes nem jutott az eszeme, ezért újból az utat kezdtem figyelni, hogy megjegyezzem az útvonalat. Sosem voltam még ezen a környéken, ezért sokkal jobban oda kellett figyelnem. Rövid idő múltán elhagytuk a várost, aminek nagyon nem örültem. Hirtelen eszembe jutott, hogy segítséget kérek, ezért előhalásztam a telefonomat, bepötyögtem Sunggyu nevét, de amikor a hívás ikonra nyomtam volna, a telefon kirepült a kezemből, majd az ajtónak csapódva apró darabokra tört. Némán ültem, és egykori telefonom darabjait vizsgáltam, de nem kellett túlságosan sok ész ahhoz, hogy megállapítsam, már használhatatlan.
Nem tudtam felfogni, hogy ez miként történhetett, hiszen Jonginon, a vezetőn, és rajtam kívül egy árva lélek sem volt a buszon, és ők mindvégig mozdulatlanok voltak.
A szőke fiúra kaptam tekintetem, aki szintúgy engem figyelt, azzal a lefagyaszthatatlan mosollyal az arcán.
-Én voltam.-Mosolygott tovább.
-H-hogyan?-Kérdeztem halkan.
-Nemsokára mindent megtudsz.
-Tudod, már kezdem unni ezt a szöveget.-mondtam közömbösen.
Kezdett az őrületbe kergetni ezzel a titkolózással.
-Ne aggódj, nemsokára ott vagyunk.
Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek neki vagy sem, hiszen fogalmam sincs, hogy hová tartunk és mièrt.
Már fél órája utaztunk, és a bennem lévő feszültség  egyre csak nőtt.
Némi idő elteltével Kai felemelte a jobb kezét, és egy jobbra forduló kis földútra mutatott. A busz vezetője olyan hirtelen húzta el a kormányt, és fordult az út irányába, hogy hatalmas erővel ütköztem az ajtónak, fejjel.
Nagyon megszédültem, ezért jobbnak láttam ha inkább leülök, még mielőtt elájulnék, de sajnson ez sem segített rajtam. Lassan feketült el előttem minden, és újra hatalmas koppanást éreztem a fejemen, elájultam.

Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem eszméletlenül, de mikor felébredtem, egy hatalmas nappali kanapéján találtam magam.
Próbáltam felkelni, hogy körül tekinthessek, esetleg menekülő útvonal után nézhessek, de ez lehetetlennek bizonyult, hiszen a mellettem ülő Jongin, és az iszonyú fejfájásom nem engedett.
-Jól vagy?-Kérdezte a szőke.
-Nagyon fáj a fejem, de hol vagyok?
-Erre nem én fogok választ adni.
-Hát akkor kicsoda?
Kérdésemre nem felelt, csak félmosollyal a semmibe meredt, mint egy eszelős.
-Jongin, figyelj már.-böktem oldalába.
-Bocsi, mit mondtál?
-Mégis mikor fogom megtudni az ittlétem okát?-fakadtam ki.
-Amint jobban leszel.
Ugyan a fejem még mindig sajgott, de jelenleg az sokkal fontosabb volt, hogy megtudjam miért vagyok itt.
-Már kutya bajom.-füllentettem.
-Hogy mi bajod a kutyákkal?-Kérdezte Jongin, kíváncsi tekintetével, ami nevetésre késztetett.
-Semmi Jongin, minden rendben van velük, csak azt akartam a tudtodra adni, hogy már jól vagyok.-válaszoltam kuncogva.
Reakcióm láttán a szőke kínos vigyorgás kíséretében a tarkójára simított.
-Ha fel tudsz állni, és elsétálni addig az ajtóig, akkor elhiszem.-mutatott egy nagy, fekete ajtóra.
Hát akkor hajrá Jimin.
Nyűgösségem határtalannak bizonyult azzal szemben, hogy amint megmozdultam, a fejfájásom egyre csak erősödött, de ez nem tartott vissza, meg kellett tudnom, hogy mi folyik itt.
Lassan ültem fel a fekete bőrkanapén, Jongin kezébe kapaszkodva, majd mikor már teljesen felültem jobb és bal lábamat a padlóra helyeztem és Jonginra vezettem tekintetem, jelezvén, hogy segítsén a talpra állásban. Óvatosan húzott fel onnan, ahol eddig feküdtem, miközben a fejfájásom már szédüléssé alakult, ahogy erősödött az érzés, arckifejezésem is úgy torzult vele együtt.
Mikor már teljesen kiegyenesedtem Jongin még mindig fogott, hiszen olyan erősen kapaszkodtam karjába, hogy lehetősége sem lett volna arra, hogy elengedjen, jelenleg őt tartottam a biztos támaszpontomnak, hiszen ha  ő nem segítene, biztos vagyok benne, hogy addig nem jutottam volna el, hogy felüljek.
-Nem kéne inkább még pihenned?-Nézett rám aggódóan.
-Jól vagyok, csak...szédülök.
Erre Jongin nem válaszolt, hiszen látta, hogy nem vagyok jól, de nem ellenkezett.
Lassan haladtunk az említett ajtó felé, majd mikor elé értünk Jongin kopogni készült, de keze után nyúlva megakadályoztam.
-Ugye te is bent leszel velem?-Kérdeztem félve.
Válaszul csak bólintott, mire nagy kő esett le a szívemről.
Miután megbizonyosodott arról, hogy már nem készülök mondani semmit, óvatosan kopogtatott, de nem jött válasz ezért benyitott.
A látvány kissé más volt, mint amire számítottam, így arckifejezésem meglepődöttséget mutatott, de ez hamar félelemmé alakult, mikor egy kardot véltem felfedezni a bent lévő asztalkán.
Egy férfi nézett velünk farkasszemet, miközben sejtelmes mosolya le nem fagyott az arcáról, egy percre sem.